Pászti Miklós

Zeneszerző, Karnagy, Tanár

SUKORÓI ZENEI NYÁR – 2010.08.14.

A Musculus Vocalis Kamarakórus (műv. vez.: Burján Orsolya) és Kiss Dániel – orgona hangversenye

Szabó Balázs konferanszából idézünk:

Hangversenyünket Pászti Miklós Csángó-magyar szerelmi dalok című kompozíciója csendíti ki. Az 1928–1989 között élt zeneszerző több évtizedes pályafutása során elsősorban énekkarok vezetőjeként tevékenykedett, így 1964–1985 között a Magyar Állami Népi Együttes énekarának vezetőkarnagya, majd 1985-től a Magyar Állami Énekkar alapító karigazgatója is volt. A 20. század magyar zenéjébe értelemszerűen nagy szakmai tudással és igen invenciózusan megírt kórusműveivel írta be a nevét. Mint a BM Duna Művészegyüttes, a Budapest Táncegyüttes és az Állami Nép Együttes karnagya Pászti különleges affinitással fordult a népdalfeldolgozás Kodály és Bartók által oly magas művészi színvonalra emelt műfaja felé. Most felcsendülő műve is ebbe a kategóriába tartozik.

A teljes ismertető a csatolt dokumentumban olvasható.

konferansz ( 75.9 KB )


Tagged as , , , , , + Categorized as Kórusok, Koncertek

A kommentek ehhez a posthoz nincsenek engedélyezve.